Ugrás a tartalomra
Tatár Kálmán
ügyvezető
Kapcsolat
Telefon: +36 30 705 0687
e-mail: tatar.kalman@gravetti.hu
Végzettség
KASzC Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola
Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely

Székesfehérváron végeztem Állattenyésztő és Állategészségügyi Szaktechnikusként, majd Hódmezővásárhelyen Agrár mérnökként. 2011-ben alapítottam a Tatár Agro Kft-t, ami a Gravetti Kft. jogelődje volt, azóta főállásban dolgozom a cégben. A Főiskola elvégzése után 3 évig az Enyingi Agrár Zrt-nél dolgoztam Növénytermesztési, Növényvédelmi és Meliorációs Termelés irányítóként, ezután két évre elhagytam nagy szerelmemet a mezőgazdaságot és ISO9001 és ISO14001 rendszert építettem ki egy, akkor 42 településen szolgáltató hulladék gazdálkodó cégnél a Zöldfok Zrt-nél, majd egy Német tulajdonú takarmányforgalmazó cégnél a Sano Modern Takarmányozás Kft-nél voltam 1,5 évig területi képviselő, majd 3,5 évig Dunántúli régióvezető és takarmányozási szaktanácsadó. Ott fogalmazódott meg bennem, a Bivaly TK 300/11 Vontatott Szilázstömörítő ötlete, amit a Multinacionális cég védőernyője alól kilépve és fejest ugorva a vállalkozói lét számomra addig ismeretlen világába egyedül kezdtem el értékesíteni, mint a mellékelt ábra mutatja sikerrel. Ezután több saját fejlesztésbe is belefogtam, amikből nagyjából egyenlő arányban lettek nagy sikerek és kisebb kudarcok, de mindenből sikerült így, vagy úgy profitálnom, vagy anyagi haszon lett belőle, vagy tapasztalat, ami legalább olyan fontos. A mezőgazdasági sátor a cég megalapítása előtt már ötletként felmerült bennem, mert a tapasztalataim szerint a fedett tárolási lehetőség hiányán, illetve az ebből adódó minőségromláson nagyon sokat veszítenek a vállalkozások, viszont sok esetben nincs anyagi lehetőségük drága csarnokokat építeni, vagy alapvetően a tárolni kívánt termény, vagy eszköz várható minőségromlásából származó veszteség mértéke nincs arányban egy drága csarnok árával, legalább is rövid távon. Ezt a szükségletet elégítjük ki a Shelterall termékeivel az előzetes elvárásainknál fényévekkel magasabb minőségben és vásárlói megelégedettséggel. A takarmányos vénám kapcsán kerültem kapcsolatba a zöldtakarmányok betakarításához szükséges gépekkel, így került a látókörömbe az Elho, ami meggyőződésem szerint 2020-as évek legnagyobb durranása lesz zöldtakarmány betakarítási fronton, hívjon fel, szívesen beszélek róla… Munkatapasztalataim és a vadászat, mint első számú hobbim alapján jó rálátásom van a mezőgazdaság növénytermesztési, állattenyésztési és vadgazdálkodási ágazataira is. Takarmányozási szaktanácsadóként főleg kérődző és vadtakarmányozással foglalkozom, de a Helianthus lótakarmányok termékfejlesztéséből is kiveszem a részem. A Gravetti Kft. termékpalettája kizárólag olyan termékeket és megoldásokat tartalmaz, amiben feltétel nélkül, mindannyian hiszünk, mert egy üzlet megkötése után két évvel is szeretünk és gond nélkül tudunk is a partnereink szemébe nézni, szerintem ebben a cifra gazdasági környezetben csak ez lehet a megmaradás és a fejlődés kulcsa. A termékeinkbe fektetett hitünket és azok minőségét, talán az mutatja meg a legjobban egy-egy új termék bevezetésekor, jellemzően a barátainkból kerülnek ki az első vásárlók, ami nagy öröm, de óriási felelősség is számunkra.

Nem hiszek az alkudozásban, de mélyen hiszek a partnerségben és abban, hogy egy üzlet akkor, és csakis akkor jó, ha mindkét fél jól jár.