NAK Szántóföldi Napok, és Agrárgépshow
Két napon át tartó szakmai programsorozat várja a látogatókat a legnagyobb hazai szántóföldi rendezvényen, melyen cégünk a Gravetti Kft. is képviselteti magát.
Egy nap múlva kezdetét veszi az idén 7. alkalommal megrendezésre kerülő NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva, cégünk idén először jelenik meg ezen a rendezvényen, mint kiállító.
Az ország legnagyobb szabadtéri agrárszakmai rendezvényének fókuszában idén a változó körülményekhez való alkalmazkodás, a precíziós gazdálkodás és a hatékony inputanyag felhasználást támogató technológiák állnak. Ezt az irányvonalat követi a rendezvény tartalmas szakmai programja is, melyből kedvcsinálóként most egy rövid ízelítőt hoztunk.
A 42 hektáros területen elhelyezkedő esemény 2024. június 5-én, szerdán, 9 órakor nyitja meg kapuit, majd 10 órakor ünnepélyes megnyitóval várjuk a jelenlévőket, ahol az esemény védnökei és díszvendégei is beszédet mondanak, ezt követően 10:30-tól a Nagyszínpadon GOSZ-VSZT-NAK búza, repce, kukorica fajtakísérlet díjátadójára kerül sor.
![NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow megnyitója](/sites/default/files/inline-images/NAK%20Sz%C3%A1nt%C3%B3f%C3%B6ldi%20Napok%20%C3%A9s%20Agr%C3%A1rg%C3%A9pshow%20megnyit%C3%B3ja.png)
Állandó programjaink fontos vázát képezik idén is az állógépes, demóparcellás, mikroparcellás, szántóföldi fajtasor és talajszelvény bemutatók. A mozgógép-bemutató területen az esemény mindkét napján 11 és 14 órakor Szántóföldi Gépshow-ra kerül sor. A bemutatók alkalmával az a legújabb gépek vagy gépkapcsolatok adott feladat végrehajtása közben tekinthetőek meg, egyidejűleg az adott gép forgalmazója instrukciókkal szolgál annak fontos technikai paramétereiről és a teljesítményéről, végül a munkafolyamat eredményességéről is megbizonyosodhatnak az érdeklődők.
![NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow](/sites/default/files/inline-images/NAK%20Sz%C3%A1nt%C3%B3f%C3%B6ldi%20Napok%20%C3%A9s%20Agr%C3%A1rg%C3%A9pshow.png)
Az állandó programok, a kellemes hangulatú Gasztrofalu, és az impozáns kiállítói névsor mellett a talajmegújító gazdálkodás témakörét körbejáró szakmai kerekasztal beszélgetéssel, illetve a talajmegújító gazdálkodás szakértőjeként jegyzett, világszerte elismert vendég előadóval várnak mindenkit Mezőfalván!
A Gravetti Kft. standján megtekinthetőek lesznek az alábbi eszközök:
- Shelterall tároló sátor
- Gravetti-mobilút
- Weidemann T5522 teleszkópos rakodógép
- Robert Hydropail 1-es bálabontó-almozó berendezés
Jöjjön el Ön is, legyen a vendégünk egy kávéra, várjuk a gépkiállítás 27.-es standján.
![](/sites/default/files/inline-images/384307790_802654651865862_8737892384674957927_n.png)