Ugrás a tartalomra

Alföldi Állattenyésztési Napokon 2017

 


Szervezői Bemutatkozó

Tisztelt Érdeklődők!

2017-ben a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt május 4-5-6-án, azaz csütörtök – péntek – szombati napokon tartjuk.  Eddig a kiállítások 3 napjából kettő mindig a hétvégére esett, a szakma azonban a nemzetközi gyakorlathoz igazodva jobban preferálja a hétköznapokat.

Idén megpróbáljuk kihagyni a vasárnapot, előrébb hozva a szakmai napokat, bízva abban, hogy a hazai nagyközönség mellett a hármashatár közelsége miatt nagy számú Romániából és Szerbiából érkező szakmai vendégeinknek, látogatóinknak is megfelel majd az új rend.          

A kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.

 A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. A küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület évről-évre több tenyészállatnak ad helyet. A kellemes hangulatú, magyaros stílusú, nádfedeles, fa szerkezetes állatbemutató terek tökéletes hangulatot teremtenek a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozójának.

Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

A kiállítások rendezésénél a rendező csapat legfontosabb szempontja a szakmaiság!

 Ez határozza meg a kiállítás programját is. A nyilvános show-bírálatok, tenyészállat-árverések a mindenkori hazai állomány élvonalának aktuális képét tükrözik. Tükrözik a mindenkori piaci helyzetet is, hiszen az állattenyésztési ágazatok gazdaságossága kihat a kiállításon résztvevők arányára és számára. Hol a sertéstartóknál, hol a szarvasmarhatartóknál okoz lényeges problémát, a kiállítás költségeinek megfinanszírozása, azonban az is megtapasztalható, hogy a tenyésztők mindent megtesznek azért, hogy részt vehessenek a hódmezővásárhelyi seregszemlén. Ebből adódóan szinte töretlenül fejlődik a kiállítás. Ennek a fejlődésnek köszönhetően az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztési gépek is egyre nagyobb számban kerülnek bemutatásra.

A hazai mezőgazdaság jelentős része megjelenik a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától a tartástechnológián át a takarmányozásig minden - az állattenyésztéshez szükséges - szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gép gyártókat, gépforgalmazókat, a különböző technikák és technológiák képviselőit meg lehet találni a seregszemlén.

Bízunk abban, hogy minden kiállító, árus és látogató olyan élménnyel gazdagodik, hogy már a zárást követően tervezgetni fogja a részvételét a következő évi rendezvényünkre.